Nos, tehát elhoztam február 4-én Lisát az Illatos útról. Enyhén szólva nagyobb volt, mint amekkorának a fotó alapján gondoltam, de már nem volt visszaút. A kis dögi belelopta már magát a szívembe. Egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy ott hagyom. Bár az biztos, kissé aggódtam, vajon hogy fogja érezni magát a kis lakásban.
Amikor haza értünk, végigszimatolta a lakást. Lehetett látni rajta, hogy nem ez az első alkalom, hogy lakásban jár. Valószínűleg a korábbi "gazdája" lakásban tarthatta.
Levittem az állatorvosunkhoz is, aki nagyon jókat mondott róla. Pl. hogy meglepő, mennyire nyugodt, kiegyensúlyozott qtty annak ellenére, hogy 3 hónapog volt az Illatos úton. A súlyát is megnézték: 20 kiló... súlyos egyéniség Mona Lisám. :)
Megismerkedett hát új lakhelyével. Nagyon békés volt, rögtön elfoglalta apokrócot, ami - a kutyakosár érkezéséig - a helyéül lett kijelölve. Bújt, hálás volt, annyi szeretetet árasztott magából, hogy nay hirtelenjében nem is tudtam mit kezdjek vele. A következő napokra azért tartogatott néhány meglepetést nekem...
Egyrészt jött a hasmenés, ami sajna még időről időre most is tart. Megnézte az állatorvos, 2 napig koplalt, kapott 3 féle gyógyszert, aztán valamennyire jobb lett a helyzet. Emellett elkezdett tüzelni. Rekordmennyiséggel és rekordideig tartott a dolog... Kapott itthonra kis bugyikát, a sétáltatás közben pedig megtanultam, hogy hogyan tartsam a kutyát kétl kézzel és eközben hogyan rugdossam le róla a kanokat úgy, hogy nekik se essék bajuk, ám mindeközben el is vegyem a kedvüket a további próbálkozástól. Kalandos 3 és fél hét volt...
