Egy évesek lettünk - már ami az együttélésünket illeti Mona Lisával. Ma egy éve, hogy elhoztam az Illatos útról.

Azt hiszem, hogy eddig csupán meséltem róla, de még nem mutattam meg azt a bizonyos számlát, amelyet akkor kaptam, amikor "megvettem" Lisát. A mennyiség egységénél a "db" a mennyiségnél "1" és a termék megnevezésénél pedig az szerepel "kutya".

Kicsit morbid, dehát az adóhatóság nagy úr és egy sintértelepen is rendnek kell lenni - már ami a házipénztárat és a kiadott számlákat, valamint a telepről elvitt kutyákat illeti.

Nos, íme az a bizonyos számla. Kipengettem az ezeregyszázat, osztán már vihettem is a kutyát.

Azóta eltelt 365 nap, megismertük egymást, ő engem, én őt. Mikor rájöttem, hogy mennyire jófej, rendes, nyugodt kutya, akkor gondoltam bele, hogy micsoda mázlim volt, amikor egy fotó alapján kiválasztottam és hazahoztam őt. Hiszen akár lehetett volna idegbeteg, szobatisztaságot megtanulni nem akaró, állandóan ugató, mindent szétrágó és még sorolhatnánk milyen egyéb rossz tulajdonságokkal rendelkező eb. De nem. Egy nyugodt, kedves, szeretetreéhes, szófogadó (no persze már amikor...), játékos, szobatiszta, egészéges, életvidám kis qttty az én Lisám.

Azt hiszem tényleg ajándékba kaptam őt az égiektől, egy igazi kis álomkutya. Azt pedig nagyon fontos megemlíteni, hogy olyan rendszert vágott az életembe, amilyet magam sosem tudtam korábban pl. a reggeli és esti sétákkal, a kajafőzéssel etc.

És ugyancsak Lisának köszönhetően tudatosult bennem, hogy nem úgy van az ám, hogy az ember minden tekintetben felsőbbrendű a kutyáknál, hiszen rengeteget tanulhatunk mi is ezektől a kis négylábúaktól – hogy csak néhányat említsek azok közül, amelyek hiányának köszönhetően ma alig van néhány normális párkapcsolat az evolúció csúcsának nevezett kétlábú egyedek között – például az önzetlenséget, a hűséget és a türelmet. Na mára ennyit az észosztásból. :) Cáfoljatok meg nyugodtan, ha nem így gondoljátok.