Nos, Borsó kedvéért következzék a vasárnap története Billyvel:

Reggel 9-kor már a qtty iskolában voltunk, okosodtunk sokat. A lábhoz igazodás már egy kicsit jobban ment, de azt a gyakorlatot, amikor a fekvő kutya mellől el kellett távolodni, miközben qtyy ott marad… ezúttal is 0%-os sikerességi mutatóval zártuk.

Délután a Hajógyári szigetre látogattunk ki, ahol találkozónk volt Teeveevel, Ecckel és Billyvel, az „ausztrál medveölő vadász-pulival”.

Lisa és Billy ekkor látták egymást először. A korábbi találkozók Lisa tüzelése miatt sajnos elmaradtak, de mint ahogy a szólás-mondás tartja: ami késik, nem múlik. Így végre Lisa és Billy is összeérinthették orrocskájukat. A szimatminta első szaglásra szerelmet jelentett – legalábbis Billy részéről, aki nem törődve a közte és Lisa közti méretbeli különbségekkel, halált megvető bátorsággal ostromolni kezdte szíve választottját.

Lisa eleinte megpróbálta lepattintani a számára kispályás de legalábbis – ha a konfekcióméreteket vesszük alapul – nálánál mintegy két számmal kisebb ebet, de Billy hajthatatlan volt. Így Mona kénytelen volt beletörődni, hogy a Hajógyári szigeten eltöltött mintegy 2 órából Billy másfél órán keresztül a mellső lábaival az ő hátára kapaszkodva

Ez a jelenet kb. úgy nézett ki, mint az igazi falusi lagzikban, amikor már a csirkecomb mellé rántott húst harapnak az ingujjukat feltűrt és mellközépig kigombolkozott, a tánc hevétől és a szervezettbe bevitt pályinka mennyiségtől igencsak pirospozsgás orcájú férfiak (a nyakkendő ezt megelőzően már mintegy másfél órával az asszony táskájába került, esetleg combközépre kötve harisnyakötőt szimbolizálva, vagy Rambo után szabadon homlokpántként viselve töltötte be pótfunkcióját), valaki a mulatóst játszó zenekarnak (neeeem… nem Balázs Paliiiii…) odakiált: „mester! Jáccák el azt a vonatnemvár című nótát a demjénrózsitól!” Na és ekkor a násznép még mozdulni képes tagjai egymásba kapaszkodnak (ennek a nótának köszönhette a Kovács Béla, hogy a lagzin készült róla néhány olyan kép is, amin táncol – a többin kizárólag merev-részegen ölelgeti az otthonról demizsonba hozott kisüstit) és elindul az asztalok között a vonatozás. Aztán persze az első tíz emberen kívül, akik csak annak köszönhetik, hogy még lábon tudnak maradni, mert ezen az estén ők húzták a rövidebbet, ők töltik be a sofőri funkciót (Tamáskám! Ha már iszod a dupla unikumot, csak elfér mellé még egy sör is! No de Karcsim! Hová gondolsz, vezetek!) a többiek lassan mind négy lábra ereszkednek – közelebb a talajhoz kisebbet lehet esni – és az előttük lévő derekát megfogva csoszognak a melódiára.

Na, valahogy Billy is így kapaszkodott Lisába. J

(Teevee! Másnap nem panaszkodott Billybogyó hasizom fájdalmakra? Igen megterhelő gyakorlat volt ez, főleg ilyen sok időn keresztül.)

Eleinte hasunkat fogva a röhögéstől próbáltuk Billyt lebeszélni a hamvába holt kísérletezgetésről, később megpróbáltuk kissé erélyesebben is, ám kéréseinkkel süket fülekre találtunk. Lisát pedig láthatóan nem zavarta nagyon az állandóan rá támaszkodó kiskutya, hiszen barátságosan szaladgált a mezőn, mögötte a „pótkerekes utánfutóval”.

A Hajógyári szigetre azonban rajtunk kívül mások is kilátogattak, sokan kutyáikkal együtt. Volt olyan eb is, amelyik úgy gondolta, ha már egy mezőre tévedt a mi qtyáinkkal, eljön hát tiszteletét tenni hozzájuk. Vesztére. Lehetett ugyanis akármilyen nagy – volt olyan, amelyiknek a hasáig sem ért fel Billy – ahogy közeledni mert Lisához, Billy rögtön támadásba lendült. Vicsorgott, acsarkodott. A vizuális- és audio-effektek meg is tették hatásukat, a nagyqtyák mindannyian úgy döntöttek, nem kérnek aznapra „egyet sem fizet, de akkorát kap” fodrász-akció keretén belül tépett frizurát… Így Billy – akárcsak a Louvre biztonsági rendszere – mindenki számára érinthetetlenné tette Mona Lisát.